Barátok nélkül.

Eltűntetek, egyik napról a másikra... vagycsak én nem vettem észre, hogy már rég... nagyon rég. 

Most,hogy kinyílt a szemem hiányoztok! Nagyon! 

Keresem a hibát, keresem magamban, hisz nem tudom mire vélni,hogy így egyedül hagytatok. 

Hogy javuljak meg ha esélyt sem kapok? Vagy ha már eljátszottam, miért nem szóltatok az utolsó esély előtt?

Ti  vagytok  a barátaim, történjen bármi is, vesszünk össze akárhogy, tegyetek bármit, hiába sírok hiába fáj néha  én szeretlek titeket. Talán gyenge vagyok, ragaszkodó, talán félek az újtól ... De az a lánc akkor is megmarad köztünk, ti elszakíthatjátok de megmarad az enyém, az a láthatatlan...az a titkos...

"Szakíts ha bírsz,innen nem tűnök el" :) 

hányszor mondjam? 

" Szeretni szeretni szeretni szeretni
Szeretni szerinted annyi csak hogy jössz
Szeretni szeretni szeretni szeretni
Szeretni szerinted annyi csak hogy jössz, látsz, mész és közben mondod
Végig mondod "

De nem ennyi! Ennél több. És már nem mondod, és már nem jössz. 

És én annyiszor eldöntöm,hogy majd én megyek, de a végén mindíg megfagy az ereimben a vér.

Nem merek ... 

Kezemben az ajándékokkal, nylvemen a mondatokkal " gyertek vissza hozzám, hiányoztok".

Ülök, ülök egyedül ....

Egyedül ébren, mindennek háttal

MINDENNEK HÁTTAL

(és igen, hiperkarmát hallgatok ;) )