KötélTánc

Nem volt választásom, csak megtörtént. Egyik pillanat alatt... és mégis tudom, hogy már réges- régen.

Nem volt időm sem, hogy gondolkozzak, hisz időutazás lett  minden perc. Egy nap egy év. 

Tudod, hogy mennyire félelmetes?

Ennél nagyobb bizonytalanságban egy kötélen táncolva sem érezhetném magam.

 Próbálok egyensúlyban maradni, de ehhez mindent el kellett dobnom magamtól.
 El sem tudod képzelni, hogy már most mennyi dolgot hagytam magam mögött.
Mindent, ami bennem tartotta a lelket. Minden elképzelésem, ami biztos pontot jelenthetett volna...

Egyedül lenni, nem csinálni több galibát, lezárni a régi dolgaim,  magamra figyelni, újra biztonságban érezni magam.

De most?Most nem maradt semmi amibe kapaszkodhatnék... Rajtad kívül.

Tudom, hogy már nincs visszaút. Ha elindultunk ezen a kötélen végig kell rajta menni. Még ha nem is látom hol van a vége, csak menni kell előre és nem szabad lenézni, mert ha lenézek megremeg a lábam.Törékenynek és sebezhetőnek érzem magam...

Kérlek, ne engedd el a kezem! Ha esni kell, hát essünk inkább együtt...