Néha, mikor nem értettem igazán
önmagam, leültem és próbáltam megírni, megmagyarázni mi is ez
a furcsa dolog körülöttem, amit úgy hívnak Élet. Önmagamnak
meséltem mégis Nektek és mégis Senkinek. Most itt vagyok,
mesélnék mert már olyan régen tettem, de nem tudok. Nem tudom
elmondani Önmagamnak nem tudom elmondani Másnak... Senkinek.
Boldog vagyok. Nagyon boldog... de úgy
érzem ezt senki sem értheti meg igazán.
Ami biztos, hogy Szerelmes vagyok és
ami szintén biztos, hogy tán életemben először valaki ugyanúgy
szeret mint én őt. És ez a közös kis titok egy olyan határtalan
birodalmat épített körénk, amiben csak Én vagyok és Ő. Itt
ebben a világban a Mi szabályaink uralkodnak és minden úgy
működik ahogy azt mi megteremtjük. Reális? Abnormális? Nincsenek
határok. Hiába írnék arról miket éltem meg vele, miket éltünk
meg együtt, mert tudom, hogy csak mi érthetjük és valljuk be ez
csodálatos.
Viszont mikor ő nincs itt, egyedül
vagyok. Egyedül vergődök ebben a kis világban és nem értek szót
senkivel... Furcsa és magányos érzés ez. Gondoljatok csak bele.
Megkérdezik, hogy vagy, de nincs kedved válaszolni, mert az
leírhatatlan. Kívülállónak érzem magam most, ebben a világban,
hisz az én világom most összeegyeztethetetlen ezzel. Szóval
kérlek titeket, és kérem Önmagam is: Ne várjatok választ, csak
fogadjátok el. Sári most elköltözött, egy Igazi Sohaországba.
