Valami más. Valami megváltozott és mégse. Más vagy, már közéjük tartozol-vagy épp kiléptél közülük. Most akkor mi? Egyszerű, átlagos, és egyben félelmetes.
Gyönyörű.

Berlin felett az ég

Peter Handke: 

Mikor a gyermek gyermek volt 

mikor a gyermek gyermek volt 

karját lóbálva ment 

patak helyett bőgő nagy folyót akart, 

s e tócsa helyett a tengert 

mikor a gyermek gyermek volt 

nem tudta, hogy ő gyermek 

mindennek lelke volt még, 

s egy volt minden lélek 

mikor a gyermek gyermek volt 

semmiről nem volt véleménye 

nem volt megrögzött szokása, 

elszaladgált a helyéről, törökülésben ült, 

forgója volt a feje búbján, 

és nem grimaszolt ha fényképezték 

mikor a gyermek gyermek volt, 

ilyeneket kérdezett folyton: 

miért vagyok én én s miért nem te? 

miért vagyok én itt, és miért nem ott? 

hogy kezdődött az idő, 

s hol ér véget a tér? 

életünk ezen a földön nem csupán egy álom? 

mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem 

csak egy világ előtti világ csalóka képe? 

tényleg létezik a gonosz, és emberek, 

akikben benn lakik a gonosz? 

hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok, 

mielőtt lettem nem voltam 

és hogy egyszer én, aki én vagyok 

nem leszek már az aki vagyok 

mikor a gyermek gyermek volt, 

alig ment le a torkán a spenót, 

a borsó, a tejberizs, 

most megeszi mindegyiket, 

és nem csak akkor, ha muszáj 

mikor a gyermek gyermek volt, 

egyszer idegen ágyban ébredt, 

most meg újra és újra 

sok ember tűnt neki szépnek, 

most meg csak szerencsés esetben 

látta maga előtt, milyen a paradicsom, 

most meg csak sejteni képes 

nem tudta elképzelni a semmit, 

most meg undorodik tőle 

mikor a gyermek gyermek volt, 

magával ragadta a játék, 

most belefeledkezni csak a munkába tud 

mikor a gyermek gyermek volt, 

elég volt neki, ha almát és kenyeret evett, 

mint ahogy ma is még 

a bogyók bogyóként hulltak a kezébe, 

mint ahogy ma is még 

a friss diótól érdes lett a nyelve, 

mint ahogy ma is még 

minden hegycsúcson még nagyobb hegycsúcsra vágyott, 

s minden városban egy még nagyobb város után 

jó érzés volt, mikor a fa csúcsán cseresznyéért nyúlt, 

mint ahogy ma is még 

megijedt minden idegentől, 

mint ahogy ma is még 

úgy várta az első havat, 

mint ahogy ma is még 

mikor a gyermek gyermek volt, 

egy botot lándzsaként a falnak dobott, 

s az ott rezeg ma is még