És megint kislány vagyok,
Könnyektől ázott,maszatos arc.
Majd mintha mi sem történt volna,
Én vagyok a világ legboldogabb embere.
És megint hiszek a mesékben,
Újra mosolygok az emberekre
És úgy szeretek, ahogy rég : önmagáért.
Még azt is elhiszem, hogy viszont szeretnek.
És úgy fáj a hiány,ahogy rég,
Mikor nem volt más csak én és a plüssmacim.
Mikor nem volt aki este megöleljen-megcsókoljon,
Én pedig csak vártam,vártam, hogy végre hazaérjen...
