Megállt az idő?

Nem.
Az élet megy tovább. Mindig.
A dolgoknak meg vége van ...  Előbb vagy utóbb, de azoknak is mindig (vége van) . Aztán jön valami más.
Semennyire sincs kedvem leírni miket éltem meg, miket éreztem. Hogyan tudtam őt elengedni, túl lenni az egészen. Valahogy... csöndben sikerült.
Nem igazán beszéltem róla senkinek.
Simán azt hitték kőszívű vagyok, makacs vagy érzéketlen. Majd beszélek róla ha akarok... Persze nem így történt.
 A világom most eléggé magányos. Kicsit átértékeltem a dolgokat. Ki kicsoda, mi valódi és mi nem az és rá kellett jönnöm, hogy az egyetlen ami biztos, az az hogy én vagyok és az élet megy tovább ha akarom ha nem, szóval alkalmazkodnom kell. Össze kell kapnom magam, a saját lábamra kell állnom és nem sodródni tovább az árral. Persze ez nehezebb,mint ahogy hangzik.
Most itt vagyok egyedül, periodikus rendszerességgel tör rám az "egyedül vagyok nincsenek barátaim, nincs senkim" életérzés, aztán persze rájövök, hogy nyugi ez nincs is így. Aztán jön a "nem sikerül semmi, nem vagyok semmire sem jó" ... Mindegy is. Csak küzdök. Küzdeni kell és tűrni.
Az egyetlen, ami biztos, hogy semmi sem biztos. Már belefáradtam a tervezgetésbe. Általában azt sem tudom, mi lesz holnap. De úgyis lesz valami ...

Egy igazi Sohaország

Néha, mikor nem értettem igazán önmagam, leültem és próbáltam megírni, megmagyarázni mi is ez a furcsa dolog körülöttem, amit úgy hívnak Élet. Önmagamnak meséltem mégis Nektek és mégis Senkinek. Most itt vagyok, mesélnék mert már olyan régen tettem, de nem tudok. Nem tudom elmondani Önmagamnak nem tudom elmondani Másnak... Senkinek.

Boldog vagyok. Nagyon boldog... de úgy érzem ezt senki sem értheti meg igazán.

Ami biztos, hogy Szerelmes vagyok és ami szintén biztos, hogy tán életemben először valaki ugyanúgy szeret mint én őt. És ez a közös kis titok egy olyan határtalan birodalmat épített körénk, amiben csak Én vagyok és Ő. Itt ebben a világban a Mi szabályaink uralkodnak és minden úgy működik ahogy azt mi megteremtjük. Reális? Abnormális? Nincsenek határok. Hiába írnék arról miket éltem meg vele, miket éltünk meg együtt, mert tudom, hogy csak mi érthetjük és valljuk be ez csodálatos.

Viszont mikor ő nincs itt, egyedül vagyok. Egyedül vergődök ebben a kis világban és nem értek szót senkivel... Furcsa és magányos érzés ez. Gondoljatok csak bele. Megkérdezik, hogy vagy, de nincs kedved válaszolni, mert az leírhatatlan. Kívülállónak érzem magam most, ebben a világban, hisz az én világom most összeegyeztethetetlen ezzel. Szóval kérlek titeket, és kérem Önmagam is: Ne várjatok választ, csak fogadjátok el. Sári most elköltözött, egy Igazi Sohaországba.