becsekk

Hát itt volnék megint.

Igazából, örülök,hogy van ez a blog. Mostanában újra értékeltem. Újra elkezdtem írni, csak most füzetbe. Mindegy is hová, a lényeg hogy írni kell! Az érzéseinkről, mert kincs. Mert tanít. 

Ennek a blognak annyi volt a funkciója, hogy adott egy atmoszférát az írásnak, az  önkifejezésnek. Egy kis sohaországot. Máshogy írok a füzetbe. Sokkal személyesebb, privátabb. Ebben a  blogban az a szép, hogy titkos mégis valahol egy nyitott könyv. Itt nem történeteket meséltem, csak érzéseket. És rá kellett, hogy jöjjek ez egy kölönleges esszencia. Ilyet, csak itt lehet úgy igazán. Szóval. Itt vagyok újra, az életemnek egy nagyon új fejezetének elején és belátom, hogy igen, jó itt lenni, és örülök neki, hogy itt vagyok. Nosztalgikus, de mintha nem is lett volna olyan rég... biztonságos és inspiráló. Lássuk mi sül ki belőle. 

Addig, egy szám,ami nemrég talált rám és tökéletesen ide illik, ehhez a pillanathoz. Ehhez az időutazáshoz. 

Jövök még. Addig, hallgassátok ti nem létező fülek: 

Félek

félek attól, hogy nem tudom mit hoz a jövő
félek döntéseket hozni
félek elkötelezni magam
félek hogy nem lehetek szabad, hogy nem tehetem azt, amit épp akarok
félek bízni magamban
félek, hogy nem tudom végig csinálni
félek önmagamtól, hogy nem értem meg mit miért teszek
félek a bűntudattól
félek a magánytól
félek az együttléttől
félek attól, hogy ne tudom irányítani mit érzek
félek az ösztöneimtől és a kósza gondolataitmtól amiktől nem tudok megszabadulni
félek, hogy mindent elrontok
félek veled maradni, de  sokkal inkább félek attól, hogy elveszítelek....

Mint a tenyered

Úgy ismersz mint a tenyeredet.

 Nap mint nap ràm néztél, de igazàn sosem figyeltél ràm.

 Csak néztél, néztél, de sosem làttàl.

Azt hitted ez örökre szól, hogy elvàlaszthatatlanok vagyunk,hiszen egymàshoz tartozunk.

 Azt hitted az vagyok akinek gondolsz.

Azt hitted azt csinàlom amit akarsz. Azt hitted irànyìthatsz.

De tévedtél...s most a hiànyom, mint fantomfàjdalom hasít beléd.

Néha nekem is fàj mèg...

Ha magyritkàn újra talàlkozunk, bevallom, szìvem repes a boldogsàgtól. 

Aztàn pàr mondat és egy üvöltéstől hangos veszekedés utàn ràjövök, miért hagytalak el. 

Utàlok üvölteni... utàlom, hogy nem érted amit mondok. 

Se hangosan, se suttogva. Sehogy.

Ha egyszer is annyira figyeltél volna ràm,  mint azon az őszi napon az a cigàny asszony, 

ki lelkem vonalait fürkészve jósolt neked, talàn még veled lennék.

S talàn ha még emlékeznél hogy szólt a jóslat, nem lennél úgyeglepődve azon, hogy teljesen egyedül maradtàl.

Megállt az idő?

Nem.
Az élet megy tovább. Mindig.
A dolgoknak meg vége van ...  Előbb vagy utóbb, de azoknak is mindig (vége van) . Aztán jön valami más.
Semennyire sincs kedvem leírni miket éltem meg, miket éreztem. Hogyan tudtam őt elengedni, túl lenni az egészen. Valahogy... csöndben sikerült.
Nem igazán beszéltem róla senkinek.
Simán azt hitték kőszívű vagyok, makacs vagy érzéketlen. Majd beszélek róla ha akarok... Persze nem így történt.
 A világom most eléggé magányos. Kicsit átértékeltem a dolgokat. Ki kicsoda, mi valódi és mi nem az és rá kellett jönnöm, hogy az egyetlen ami biztos, az az hogy én vagyok és az élet megy tovább ha akarom ha nem, szóval alkalmazkodnom kell. Össze kell kapnom magam, a saját lábamra kell állnom és nem sodródni tovább az árral. Persze ez nehezebb,mint ahogy hangzik.
Most itt vagyok egyedül, periodikus rendszerességgel tör rám az "egyedül vagyok nincsenek barátaim, nincs senkim" életérzés, aztán persze rájövök, hogy nyugi ez nincs is így. Aztán jön a "nem sikerül semmi, nem vagyok semmire sem jó" ... Mindegy is. Csak küzdök. Küzdeni kell és tűrni.
Az egyetlen, ami biztos, hogy semmi sem biztos. Már belefáradtam a tervezgetésbe. Általában azt sem tudom, mi lesz holnap. De úgyis lesz valami ...

Egy igazi Sohaország

Néha, mikor nem értettem igazán önmagam, leültem és próbáltam megírni, megmagyarázni mi is ez a furcsa dolog körülöttem, amit úgy hívnak Élet. Önmagamnak meséltem mégis Nektek és mégis Senkinek. Most itt vagyok, mesélnék mert már olyan régen tettem, de nem tudok. Nem tudom elmondani Önmagamnak nem tudom elmondani Másnak... Senkinek.

Boldog vagyok. Nagyon boldog... de úgy érzem ezt senki sem értheti meg igazán.

Ami biztos, hogy Szerelmes vagyok és ami szintén biztos, hogy tán életemben először valaki ugyanúgy szeret mint én őt. És ez a közös kis titok egy olyan határtalan birodalmat épített körénk, amiben csak Én vagyok és Ő. Itt ebben a világban a Mi szabályaink uralkodnak és minden úgy működik ahogy azt mi megteremtjük. Reális? Abnormális? Nincsenek határok. Hiába írnék arról miket éltem meg vele, miket éltünk meg együtt, mert tudom, hogy csak mi érthetjük és valljuk be ez csodálatos.

Viszont mikor ő nincs itt, egyedül vagyok. Egyedül vergődök ebben a kis világban és nem értek szót senkivel... Furcsa és magányos érzés ez. Gondoljatok csak bele. Megkérdezik, hogy vagy, de nincs kedved válaszolni, mert az leírhatatlan. Kívülállónak érzem magam most, ebben a világban, hisz az én világom most összeegyeztethetetlen ezzel. Szóval kérlek titeket, és kérem Önmagam is: Ne várjatok választ, csak fogadjátok el. Sári most elköltözött, egy Igazi Sohaországba.

"Egy házam van annak az égbolt a teteje"

Ha egyszer megtapasztalod azt az" Istenközeli " állapotot amikor nincs semmi más rajtad kívül, nem aggaszt semmi hisz minden tiszta előtted,ahogy benned is,akkor minden megváltozik. Onnantól kezdve, hogy már ismered ezt az érzést,tudod, hogy  nem adhatod fel többé. Hiszen már tudod mi a célod... Ha másért nem is, ezért megéri "nem feladni". Jónak lenni... A szépségre és a békességre törekedni. Bárhol is légy, hol yin hol yang, hol lent hol fent... nem érezheted magad sehol olyan biztonságban mint ezeknek az összhangjában, középen. Ez az amit úgy hívunk "Lelki egyensúly".

Mikor a szépet megismerik,

felbukkan a rút is;

mikor a jót megismerik,

felbukkan a rossz is.

Lét és nemlét szüli egymást,

nehéz és könnyű megalkotja egymást,

hosszú és rövid alakítja egymást,

magas és mély kulcsolja egymást,

sok hang összeolvasztja egymást,

korábbi s későbbi követi egymást.

Ezért a bölcs

sürgés nélkül működik,

szó nélkül tanít,

nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,

alkot, de művét nem birtokolja,

cselekszik, de nem ragaszkodik,

beteljesült művét nem félti,

s mert magának nem őrzi,

el se veszíti.

-Tao te King- 

Kislány

És megint kislány vagyok,

Könnyektől ázott,maszatos arc.

Majd mintha mi sem történt volna,

Én vagyok a világ legboldogabb embere.

És megint hiszek a mesékben,

Újra mosolygok az emberekre

És úgy szeretek, ahogy rég : önmagáért.

Még azt is elhiszem, hogy viszont szeretnek.

És úgy fáj a hiány,ahogy rég,

Mikor nem volt más csak én és a plüssmacim.

Mikor nem volt aki este megöleljen-megcsókoljon,

Én pedig csak vártam,vártam, hogy végre hazaérjen...

KötélTánc

Nem volt választásom, csak megtörtént. Egyik pillanat alatt... és mégis tudom, hogy már réges- régen.

Nem volt időm sem, hogy gondolkozzak, hisz időutazás lett  minden perc. Egy nap egy év. 

Tudod, hogy mennyire félelmetes?

Ennél nagyobb bizonytalanságban egy kötélen táncolva sem érezhetném magam.

 Próbálok egyensúlyban maradni, de ehhez mindent el kellett dobnom magamtól.
 El sem tudod képzelni, hogy már most mennyi dolgot hagytam magam mögött.
Mindent, ami bennem tartotta a lelket. Minden elképzelésem, ami biztos pontot jelenthetett volna...

Egyedül lenni, nem csinálni több galibát, lezárni a régi dolgaim,  magamra figyelni, újra biztonságban érezni magam.

De most?Most nem maradt semmi amibe kapaszkodhatnék... Rajtad kívül.

Tudom, hogy már nincs visszaút. Ha elindultunk ezen a kötélen végig kell rajta menni. Még ha nem is látom hol van a vége, csak menni kell előre és nem szabad lenézni, mert ha lenézek megremeg a lábam.Törékenynek és sebezhetőnek érzem magam...

Kérlek, ne engedd el a kezem! Ha esni kell, hát essünk inkább együtt...

Bukott Angyal

Én csak repülni akartam. De egyedül nem ment. Mindig kellett hozzá valaki. Valaki aki helyettesítette a nemlétező  szárnyaim.
Történnie kellett valaminek,mert egyedül,a földön a többiek közt nem ment. Csak el innen, el a hétköznapoktól,valahová magasabbra,messzire. Mindig erre vágytam. Ha valamit megakartam élni, akkor nem érdekelt semmi más. Hirtelen valami felsőbb erő szétáradt a véremben ,mint az adrenalin mielőtt a mélybe vetnéd magad. És akkor már nem volt hátra arc, csak ugrás. Nem számított a következmény,még ha tisztában is voltam vele,hogy amit csinálok az teljesen abszurd és helytelen.
Persze volt olyan is hogy máshogy gondoltam. Volt,hogy tényleg elhittem, hogy ezúttal sosem érek földet, hogy ezek a szárnyak majd valóban az enyémek lesznek, vagy ha nem is ,legalább velem maradnak,hogy együtt repülhessünk. De ehhez két ember döntésére lett volna szükség. És mivel általában én voltam aki csak kihasználta a szárnyakat, a repülésre,talán azért kellett hogy így legyen,hogy a sors igazságot tegyen. Rá kellett jönnöm. A tükörbe néztem és azt mondtam :"Veled ilyen nem történhet". Mintha rám lenne írva. Nem gondolhatok jövőre, mert számomra talán nem is létezik. A jelen rabja vagyok. És  jelen sosem tarthat sokáig.

Azután többé nem érdekelt. Szorosan behunytam a szemem és nem néztem előre.  Pedig tudtam. Tudtam a mellékhatásokat.
A szívem,mint vizes rongyot kicsavarják, lelkem cafatonként felfalják éles fogukkal , a pillanatok. És majd nem marad más,mint az üresen kavargó szürke káosz. De addig...Addig újra és újra élni kell. És mosolyogni.

De ha én lennék az egyetlen áldozat,nem is számítana az egész...  De szépen lassan körülöttem is egyre nagyobb zűrzavar keletkezett. Rá kellett jönnöm, hogy semmilyen fájdalom amit megélsz  nem érhet fel azzal,amikor az általad szeretett személy szemében az általadd okozott fájdalom nyomát látod.  Aztán persze mindig elhittem,hogy mindez megváltozhat,elmúlhat és mégsem  kell,hogy mindenkit elveszítsek magam körül.
Az a legviccesebb,hogy tényleg mindig elhittem. Nevetséges. De annyira akartam. Talán... Szeretés függő vagyok. De mit ér az egész,ha csak ölni tudok vele?
Minden, amiről elhittem,hogy igaz,  szemem takaró köd-takaró mögött csak halmozódott és nőtt, míg egyszer csak, mint mikor egy sebről a heget óvatlanul letépjük, elszállt az egész. De addigra már nem egy sebből,hanem vagy tízből vérzett. Én meg a vasas ,sós és hideg vért ízlelgetve  szám széléről  menekültem az utolsó szárnyak után,utolsó percek után,mint mikor már minden mindegy. És elbújtunk, elbújtunk a fák mögé ketten, de végig tudtuk, olyan furcsa volt minden,a sok véres csók. Egy furcsa álom.

És most itt. Elmenekülve. Végre egyedül,és ez annyira ritka. És tudom,hogy ez az egyetlen út. Elszökni minden és mindenki elől.
Persze,amíg ez fizikai képtelenség,addig tűrök tovább. És nem fogok bujkálni, hisz lehetetlen.És mindenki tudja,hogy ez nekem nem megy.Nem fogom és nem is akarom megerőszakolni a lelkem annak érdekében hogy elkerüljem a rossz szituációkat. Hamarosan úgyis vége. Hamarosan itt a nyár,és mint mindig,amikor valami elkezdődik, valami véget is ér...

őszintén.

Mit gondolsz rólunk? ?Mégis mi a fenét akarsz?
Ezek a kérdések visszhangzanak a fejemben nap mint nap.
Miért nem vagy őszintébb magadhoz és hozzám?
Engem féltesz?
Mert ha igen,elmondom nem kell. Én nemfélek összetörni.
Én csak repülni akarok,még ha tudom,hogy a  végén le is zuhanok.
Nekem most nem kellenek ígéretek, csak érzések kellenek.
Pillanatok , amikben boldog vagyok.
És ha nem is sok mindent, de annyit tudok,hogy ez melletted könnyű.
...
Már ha nem állsz ellen. Ha nem játszol velem és zavarsz össze direkt.
 Ha nem kell félnem attól,vajon mit gondolsz,vagy  mit akarhatsz.
Ha a gyerekes játszmák nem fedik el teljesen a valóságot.
Kellek e neked egyáltalán, akár csak egy percre is, vagy csak unatkozol?
Miért nem vagy képes lépni? Mik a terveid?
Attól tartok nem érted:
Nekem mindegy, elfogadok bármit, csak mond már el kérlek, mert ez így nekem nem megy.
Pont ez az,amire nincs szükségem.
És ha magadat félted, nos azt is megértem. Én nem kényszerítelek semmire.
Nekem nem tartozol semmivel. Legyen bármi, elfogadom.
Súgd,vagy ordítsd. Legyen azjó vagy rossz.
Legyen veled,vagy nélküled.
Csak nyögd már ki végre.
Mert megőrülök.

A fiú a szűk utcákat járta,magányra vágyott, mégsem volt egyedül. Ott voltak vele a  raktárépületek,a köd,egy macska aki egeret kergetett, egy fél pár cipő, szemetes konténerek tele értéktelen lomokkal és tudta,érezte,hogy nincs egyedül.
 Furcsa nyugtalanság fogta el. Idegesen,még egyszer szemügyre vett mindent maga körül. És akkor meglátta. Ott feküdt ,meztelenül, merev testtel , üresen. Egykor szép lehetett, de most nem volt senki. Felemelte, maga felé fordította arcát és elképzelte őt. Ekkor még nem tudta, de ez volt az a perc, ahová ha visszapörgetné az időt és semmissé tenné, egész máshogy nézne ki az élete.

A szomszéd néni kíváncsian követte szemmel,ahogy a fiú egy koszos  bábút hurcolva vállán jön át a zebrán,majd tűnik el a bejárati ajtó mögött. Legyintett egyet, hisz a fiút amúgy is szenilisnek tartotta, majd visszasietett a konyhába,hogy meghallgassa a nyolcórási híreket.

A víz szinte fekete volt a sok szennytől ami a baba testéről folyt le, hálás volt,amiért a fiú foglakozik vele.Nagyon magányosnak érezte magát a szemeteskukák mellett. Végégig nézett tiszta,meztelen testén és eszébe jutottak a régi idők. Akkor még biztonságban volt, az ablak mögül bámulta a világot...

Másnap a fiú ruhát hozott neki. Gyönyörű ruhát. Eszébe jutottak az emberek,akik szép ruháiban csodálták őt. Fájó emlék volt ez számára. Midig tudta,de sosem ismerte be, hogy az összes vágyódó tekintet,melyet kapott az emberektől, hamis volt. Ő senkinek sem kellett. Csak levetkőztették , és magára hagyták, és végül amikor már nem volt rá szükség,fogták és kidobták.
Nem bízott a fiúban. Nem bízott senkiben. Megvolt ő egyedül is, nem vágyott semmire és senkire.

A fiú elégedetten mosolygott rá.
-Szép vagy! - mondta, és bár a lány nem válaszolt, ő attól kezdve sokat beszélt hozzá.Így ment ez hónapokig.A világról mesélt neki.
Akkor épp a kedvenc együtteséről.
-Jó lenne elmenni a koncertre,hogy megnézhessem őket...-szólalt meg a lány.
A fiú egy percig némán nézett rá, de aztán válaszolt neki.

-Az sajnos lehetetlen,  de mindjárt  felteszem neked az albumot,és akkor hallhatod a zenéjüket.
Egész éjszaka táncoltak. Jól megvoltak együtt. Különböző neveken becézgette a lányt,aki minden nap az ablakból leste, mikor ér haza. Alig várta az új meséket, amik által egyre többet és többet tudott meg az életről.De egy idő után egyre hosszabbak és hosszabbnak tűntek a délutánok.

- Vigyél ma magaddal. Meguntam az egész napos várakozásokat. Unatkozom. Veled akarok menni.
A fiú elmagyarázta,hogy ez nem lehet,hiszen ő nem ember,nem sétálhat az utcán a többiek közt.
-Hát volt e így értelme,hogy felvettél a kukák mellől? Miért a sok tanítás? - sírt a lány,némán,könnyek nélkül. Aznap kétszer is ráfordította a zárat a fiú,mielőtt elindult.
Hogy hogyan szökhetett meg,senki sem tudja. Az ablak túl magasan volt. Minden ruháját magával vitte, semmi jelet nem hagyott maga után. Az évek elteltével,egyre többször gondolkodott el a fiú,hogy talán meg sem történt az egész. Aztán egy napon,kereken öt évvel később, levelet hozott a postás. Egy Júlia nevű hölgytől jött. Mikor felbontotta, Őt látta egy képen. A fiú kedvenc bandájának koncertjén készült. Cím,vagy bármi hasznosabb adat nem volt a papíron, csak egyetlenegy kis szó: "Köszönöm".

Gyorsvonat,ami lassan jött

De tudtam,hogy jönni fog,

Szele hajamat fújta

Üteme szívemben kalapált

És most itt van,

Végre hazatalált.

Torz tükör az élet

Minden feje tetejére áll

Itt talp eget, arc padlót talál.

Most fáj... Most jó...

Most semmi sem tökéletes

Csak épp,hogy ahhoz hasonló.

Mese

Amikor megláttam, nem koronáját néztem

Szemem szemének kék víztükrében végtelen fürdőzött.

Megbabonázott és elvarázsolt. 

Meseország kapuját, hatalmasra tárta

És előre engedett.

Bent csoda várt, melyet elképzelni sem tudtam volna azelőtt

A remény sugara sütött rám, az élet vizében lépkedtem

A madarak mind igazat énekeltek. Aztán egy kattanás.

Kattanás...

A zár hangja, "halkan nehogy meghallja"
És mikor kérdőn nézek rá, azt mondja jobb itt nekem.

De persze ő nem maradhat velem.

Engem bezár ide, ahová való vagyok.

Azóta ez a kattanás visszhangzik a fejemben.

Azóta vagyok ide bezárva.

Egyedül,

A csodák birodalmába

Nem vers...

A szívem érezni akar.

És szeretni akar. És tud szeretni.

 De nem tud szerelemes lenni.

Kitárul és bezárul és nincs menekvés. 

Szeretés van vagy nemszeretés.

Szerelem van vagy nincs szerelem.

Szeretés van és nincs szerelem.

Nincs szerelem és nincs szeretés.

Én vagyok a kőszívű,

én, aki nem tesz mást, csak szeret.

Aztán nem marad semmi.

Ennyi az egész.

Űr van vagy nincs űr.

Itt maradsz, vagy itt hagysz.

És itt hagysz.

Te és ő, és mindenki más.

Vagy még itt sem voltál.

Még sosem találkoztunk.

Azt sem tudom,hogy nézel ki. 

Hogy is tudnám? 

Még sosem voltam szerelmes.

Most,itt hagytatok.

Nem egyedül, Önmagammal vagyok.

Az utcán sétálva dúdolok,

Egy boldog dallamot.

És szeretek tovább,akit még tudok.

hAngulAt

elengedni

Fájdalmat okozol mindenkinek akit szeretsz. 

Fájdalmat okozol és semmit sem tehetsz. 

 Hány szív ,mi általad széttört,meghasadt,

 Hát tagadd meg magadtól azt is ami maradt. 

Szeretettel ölni,

 Általa gyűlölni . 

 .

Szívvel szívet tépni 

Lángjában elégni. 

 ..

Repülni magasba,

Lezuhanni mélybe 

...

Megfulladni Az általad táplált sötétségbe. ...

"Nem lehetsz mindenkié Nem lehetsz mindenkié"

Holdfénycsászár

"Fogd meg a szívem és engedd el "

szösszen

Te fájdalomtól félő

Álmai közt élő

Mindent elfeledő

Önmagát szerető

Szíved csupa kő

Lelked temető

Mit jelent neked ő,

Mit jelent neked ő?

amik mostanában...

Nekem veled a lét nem lételem,

csak félelem nélküli kényelem?

...

figyelj!
lenne itt valami!
talán, ha a gondolatokat lehetne hallani,
nem is kéne szerelmet vallani
másodpercenként,
és térdre rogyva esketni a hűséget,
meséket mondhatnál,
amikből megtudnám
ki vagy –te,
aki mindig itt vagy
de valahogy mégis- folyton hiányzol,
mint a légszomj, fojtón hiányzol!
csak most, most el ne aludj!

Nem lehetsz Mindenkié

Miért van az hogy képtelen vagyok az egyszerű gondtalan és boldog életre?
Miért keresek bajt,amikor minden rendben van?
Furcsa érzések kavarognak bennem, kettő felé húz a szívem de az egyik a megszokott,elengedhetetlen a másik bizonytalan, és maga az érzés is az, talán... De mégis van.
Fájdalmat okozni magamnak már megszokott,de fájdalmat látni más szemében miattam ... Egyszerűen nem megy. Mit tehetnék? Nem megy az,hogy csak úgy nemlétezővé tegyek valós érzéseket. Elkerülni,nem beszélni róla, azt talán lehet... De megmaradnak legbelül.

Csak tudod, nem lehetsz mindenkié... A tiéd meg aztán végképp nem lehet mindenki.

"Gyere hallgasd magad ahogy elakad a szavad
csak bámulsz magad elé
most nézd meg magad ahogy lesütöd a szemedet
a végén te is látod már ó jaj
NEM LEHETSZ MINDENKIÉ ...!
ezt nem kell hogy érezd ezt meg kell hogy értsd
ezt nem kell hogy érezd ezt meg kell hogy értsd
ezt nem kell hogy érezd ezt most meg kell hogy értsd !
ti-ti-ti-ti-ti-titok
miért? miért? "
/hiperkarma/ 

Nyár

Itt a nyár és semmi ilyen sötét mint itt. Minden fényes és gyönyörű.
És eszembe jutott,hogy volt ilyen is, ilyen fekete, fehér betűkkel.
A nyár az amiért élek,ez a szabadság,ez a lélek.
Most leszünk egy évesek a barátommal. Ki gondolta volna. Talán én sem?
De mégis.
Megint új dolgok. Mert vége lesz ennek is. Jön a szeptember. A nyár már az utolsókat rúgja,de még érzem.
Aztán egyetem. És kérdem, meg tehetem?
Érett vagyok,mert le Érettségiztem? Igen és nem.
Elszakadok a szüleimtől, helló önállóság? Menni fog?
Menni fog?
Kérlek,drukkoljatok, ha ti nem is vagytok. TI akiknek írok. Lehet a TI én vagyok. Vagy az angyalok, akiknek mesélek, hogy hallgassanak meg.  :)
Szeretettel, Én.

Ha az élet egy út

Most egy helyben állok.

S előttem tejfehér köd gomolyog.

Ha van híd, valóság

S álom között.

Én most a híd peremén guggolok

Ha az idő,megállítható.

Most azt kérem

Álljanak meg a holnapok...

Megfordulnék az úton

Vissza az ismerősbe.

Boldogan. Sziasztok Tegnapok!

Valami más. Valami megváltozott és mégse. Más vagy, már közéjük tartozol-vagy épp kiléptél közülük. Most akkor mi? Egyszerű, átlagos, és egyben félelmetes.
Gyönyörű.

Berlin felett az ég

Peter Handke: 

Mikor a gyermek gyermek volt 

mikor a gyermek gyermek volt 

karját lóbálva ment 

patak helyett bőgő nagy folyót akart, 

s e tócsa helyett a tengert 

mikor a gyermek gyermek volt 

nem tudta, hogy ő gyermek 

mindennek lelke volt még, 

s egy volt minden lélek 

mikor a gyermek gyermek volt 

semmiről nem volt véleménye 

nem volt megrögzött szokása, 

elszaladgált a helyéről, törökülésben ült, 

forgója volt a feje búbján, 

és nem grimaszolt ha fényképezték 

mikor a gyermek gyermek volt, 

ilyeneket kérdezett folyton: 

miért vagyok én én s miért nem te? 

miért vagyok én itt, és miért nem ott? 

hogy kezdődött az idő, 

s hol ér véget a tér? 

életünk ezen a földön nem csupán egy álom? 

mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem 

csak egy világ előtti világ csalóka képe? 

tényleg létezik a gonosz, és emberek, 

akikben benn lakik a gonosz? 

hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok, 

mielőtt lettem nem voltam 

és hogy egyszer én, aki én vagyok 

nem leszek már az aki vagyok 

mikor a gyermek gyermek volt, 

alig ment le a torkán a spenót, 

a borsó, a tejberizs, 

most megeszi mindegyiket, 

és nem csak akkor, ha muszáj 

mikor a gyermek gyermek volt, 

egyszer idegen ágyban ébredt, 

most meg újra és újra 

sok ember tűnt neki szépnek, 

most meg csak szerencsés esetben 

látta maga előtt, milyen a paradicsom, 

most meg csak sejteni képes 

nem tudta elképzelni a semmit, 

most meg undorodik tőle 

mikor a gyermek gyermek volt, 

magával ragadta a játék, 

most belefeledkezni csak a munkába tud 

mikor a gyermek gyermek volt, 

elég volt neki, ha almát és kenyeret evett, 

mint ahogy ma is még 

a bogyók bogyóként hulltak a kezébe, 

mint ahogy ma is még 

a friss diótól érdes lett a nyelve, 

mint ahogy ma is még 

minden hegycsúcson még nagyobb hegycsúcsra vágyott, 

s minden városban egy még nagyobb város után 

jó érzés volt, mikor a fa csúcsán cseresznyéért nyúlt, 

mint ahogy ma is még 

megijedt minden idegentől, 

mint ahogy ma is még 

úgy várta az első havat, 

mint ahogy ma is még 

mikor a gyermek gyermek volt, 

egy botot lándzsaként a falnak dobott, 

s az ott rezeg ma is még

visszatérés

Rég nem írtam. Mondanám,hogy ne haragudjatok,már ha mondjuk óriási  olvasóközönségem lenne,akik megsértődhettek volna rám. :)
Nagyon sok minden történt velem,de mostanában valahogy nem érzem,hogy le kell írnom. Nem tudom,ez jó e vagy rossz?
4 hónapja van barátom,akit nagyon szeretek. Szóval depis szívszaggató versekkel és egyebekkel,ezért nem találkozhattok.
Hamarosan érettségi,totál nagy terhek vannak a vállamon és óriási kérdőjelek mindenütt. Csak hogy ne lehessek felhőtlenül boldog.
Majd még ígérem,jelentkezek.
...
szép napot annak,aki olvasott.:)

Szájon-át-léle(K)eztetés

Máshol élsz...

Te máshol élsz!
Csodára kész tenálad minden pillanat!

 

// Nem tudok beágyazni,de tessék meghallgatni : http://www.youtube.com/watch?v=fYXdwkskcCc //

Mert :
Szeretjük Szabó Balázst,
Szeretjük Pilinszkyt.

// Az életed kihűlt üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.

Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: - rossz ez itt!

A fák s a tó, az esti tó, -
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, - e jelre meghasad.
Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.

Te máshol élsz!
Csodára kész tenálad minden pillanat!//

MIT CSINÁLTÁL?

"Tudjátok egy gond van a pillanatnak éléssel. Hogy vannak dolgok,amiket ha egyszer kimondasz, vagy megteszel,mert abban a  pillanatban azt érzed úgy a  jó, mindent visszavonhatatlanul felkavarnak."
/Én/
Csak megyek a fejem után.Ha nem lennének következményei annak amit csinálok,észre se venném mit teszek.Csak hagynám hogy hassanak rám a fények,a képek ,az illatok...azok a bizonyos pillanatok és azt tehessem ami jó. Furcsa de ép az ilyen sokat emlegetett szép dolgok tesznek tönkre. Annyira szabad vagyok,hogy az már szép lassan kapcsolat fóbiává alakult át. Mert én mindenkit szeretni akarok. Nem csak egy valakit. Persze, mióta nem éreztem már semmit... nyilván ha éreznék... de nem. Lehet,hogy ez is ennek a végtelen láncnak a része. És megint nem gondolkodok.Mert ahogy azt egyszer már írtam : "A legjobb recept a boldogsághoz,ah minél  kevesebb problémát akarsz megoldani."
Nem fognak érdekelni mások.Rohadtul önző leszek. Kihasználok mindent és mindenkit.
Na jó,persze ez azért nem menne olyan könnyen.
Tegnap este történt velem valami. Valami,ami bár álom szerű,mégis visszafordíthatatlan és valós.
Nehogy azt higgyétek nem vagyok boldog.Az vagyok... de..... annyira félek.
Nem tudom jól döntöttem -e.
Bárcsak tudhatnánk néha a jövőt.

Egy csésze tea, a jelenből.

Thich Nhat Hanh, a vietnami buddhista szerzetes-filozófus ír arról, hogyan élvezhetjük a legjobban, ha egy csésze finom tea kerül elénk. Az embernek tökéletesen a jelenbe kell helyezkednie, hogy maradéktalanul átélje a teában rejlő örömet. Kezünk csak a jelenben érzi a csésze kellemes melegé. Csak a jelenben élvezhetjük az illatot, az ízek harmóniáját. Ha az ember a múlton borong,vagy a jövő miatt aggodalmaskodik,teljesen lemarad a tea élvezetének élményéről. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a csészéje üres.

Ugyanígy van az élettel is. Aki nem él tökéletesen a jelenben, mire körülnéz, már vége is az egésznek,és ő kihagyta az illatok,a harmóniák, a szépség élvezetét. Azon veszi észre magát, hogy elrohant mellette az élet.

A múlt befejeződött. Tanuljunk belőle, és engedjük el. A jövő még nem érkezett el. Készítsünk terveket, de ne fecséreljük az időt azzal, hogy aggodalmaskodunk a jövő miatt. Az aggodalom nem jár haszonnal. Ha az ember egyszer abbahagyja a búslakodást amiatt, ami már megtörtént, és nem szorong többé amiatt, ami talán sohasem történik meg, akkor képes tökéletesen belehelyezkedni a jelen pillanatba.

 Akkor kezdi el élvezni az Élet örömét.

/ Lélektársak c. könyv /

"egyedül vagyok,kicsi vagyok,félek" /Mondta a kis Vuk/

Csak félek.

Élvezem az utolsó perceket.

Tudom, mindjárt megváltozik az élet.

Majd odaadom mindenem és próbálok tenni érte, hogy sikerüljön. De megőrjít a bizonytalanság. Mit hoz a holnap? Vajon képes leszek –e harcolni? Szembeszállni a nehézségekkel.

„Képes vagyok –e rá?”

Utálom ezt. Utálok 18 lenni, utálok 12-es lenni. Mások bíznak bennem. Azt mondják, hogy menni fog, csak tenni kell érte. De én nem így érzem. Pánikba esek a szó hallatán: Érettségi.

Nem vagyok érett. Kicsi vagyok. Hagyjatok békén. Nem vagyok felkészülve.

Elefánt - November

próbálok vágni egy ablakot
úgy szivárognak a színek
hogy nem bírom egyedül
*
mint szürke szívárny a nap felé
vérzi a húrtalan hangszeren-ádoz
ki az esőnek hegedül
*
próbálok súlytalan lenni
hogy rajtam ne múljon
a cél mert a föld az egy léghajó
*
a végtelen éjnek feszülve
megszűrve az űrt ne félj
repülj hajóm repülj hajó

...

            

Csiga

Egy Csiga kúszik. 

Fel az Élet csúcsára.

Tudod... Oda a legmagasabb pontjára. Amit még nemmászott meg soha senki. 

Ahonnan mindent látni.Ahonnan minden értelmet nyer. Onnan lenézel,és látod mindenre a választ. 

-Ő meg csak kúszik.- Kitudja mióta, de nem adja fel. Ő maga a türelem. Neki nincs mit vesztenie. Nincs Semmije. Még ruhája sincs.Se szíve... Mert a helyén egy házat visel. Ez az egyetlen dolog ami fontos neki, amit mindenhová magával cipel. Még egy ilyen hosszú útra is. 

De ha eltörik- tudod,mint a mí szívünk,úgy:.- Apró darabokra. Nem látja,csak hallja,hogy reccsen és érzi hogy fáj,nagyon. Akkor tudja : itt a vég. És ha lenne vére- de neki még az sincs - akkor piros vérben fürödve szólna, halkan : "Nincs tovább. Mindenem oda. Világ teteje, nem látlak már soha!"

Majd meghalna bután, úgy,hogy semmit sem ért. - Mint minden átlagos ember.

De mi azzal nyugtatnánk magunk, hogy szebb helyre került. Olyan magasra, amiről álmodni sem mert soha.

igazságtalan

És néha nem tudsz mást mondani. Csak állsz mint egy durcás kisgyerek.
Az élet rohadtul igazságtalan!

pont.

Pontot tenni a dolgok végére,néha nehéz.
Dönteni,de úgy igazán, néha fáj.
Elveszíteni valakit, néha elviselhetetlen.

?

.

Szétesni darabokra
Sodródni az árral
Némán sírni
Csendben fájni
Nemtörődni
Nem gondolni
Lélegezni
Kifújni
Választani
Bizonytalanságban élni.

szétesve

Széthullok mint a farost
puha forgács az arcom
várom a hajnalt kisiparost
végre összeragasszon.

/Závada Péter/

döntésképtelenül.

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és  nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.”
Paulo Coelho

De  mit akar a sors?Honnan tudjam melyik a helyes döntés?  Igazából.. bármelyiket válasszam is, később úgyis arra mondom majd "a Sors akarta így"
Vagy ha a sors előre tudja,hogyan fogok dönteni ,akkor miért terhel azzal, hogy annyit kelljen rajta gondolkodnom. Gondoltatok már arra, "mi lett volna, ha?" . Ezek azok az utak amiket magunk mögött hagytunk, hátatfordítva , lezáratlanul.
Mint mikor egy alagút amiben eltévedtél egyszer csak ketté ágaz, és neked döntened kell. A Sors meg már ott kacag, mert tudja  előre mi lesz. De te. Te nem tudod. És csak egyhelyben állsz és rágódsz, és nem mersz elindulni. Mert tudod,hogy ez a döntés meghatározza a hátralévő életed. De aztán csak lesz valahogy. És akkor már hiába jut eszedbe : mi lett volna Ha...

Ki mondja meg ?

Mi a szerelem?
Van e szerelem?
Hány alakban létezik szerelem?
Minden szerelem,vagy csak egy szerelem van?
Létezik kisebb és nagyobb, vagy csak egy van? a legnagyobb?
Meliyk a kémia, melyik az ábránd, és mikor valódi? Valódi e egyáltalán, vagy csak képzeletünk szüleménye?
A szerelm múlandó? A szerelem örök?
Mérhetjük e máshoz, vagy a sajátunkhoz. lehet e egyáltalán Mérni? Van mértéke a szerelemnek?
A szerelem önzőség, vagy feltétel nélküli?
A szerelem értünk van, vagy azért akit szeretünk?
A szerelem kín vagy boldogság?
Szerelem e az ,ha nem szeretnek viszont?
Szerelem e az,ami átalakul?
Miért vágyik mindenki szerelemre?
Mindenki lesz szerelmes? Vagy van aki megússza?
Van aki álcázza? Tetteti? Megjátsza? Vagy csak nem tudja,hogy amit érez, az nem szerelem?
Mégis.Ki mondja meg. Ki?... Hogy mi a szerelem?

Árnyékok

Úgy volt, hogy egyszer majd látom
Az árnyékom úgy lép elém
Hogy ott áll színes ruhában
Hogy én ő vagyok ő meg én

***

Úgy volt, hogy egyszer még látlak
Árnyék vagy úgy lépsz elém
Nézed csak színes ruhában
Hogyan leszek az árnyékod én

/
Magashegyi Underground & Beck Zoli - Árnyékok /

A félelem

A félelem, hogy nem szeretek, verseng a rettegéssel, hogy nem szeretnek viszont.
Chris Greenhalgh

Néha...

A pillanatoknak élek...

A pillanatoknak élek.

Egy falevél, egy felhő,vagy a napsütés

Egy illat, egy hangulat, vagy a szédülés

Egy csók,egy mosoly vagy egy ölelés

Egy vita utáni békülés...

Ezek azok,amikbe kapaszkodok

Mert az élet nagy,és én kicsi vagyok.

Mert úgy élni,hogy megfelelj másnak

Annak a sok elvárásnak.

Hogy legyek ilyen, vagy épp olyan.

Mikor magam sem ismerem azt aki bennem van.

Jó lenne tudni,hogy mi a az a Lélek.

A lélek amivel együtt élek.

Együtt már mióta, mégsem értem

Másnak miért megy? És nekem miért nem?

Just please don't say you love me, 'cause I might not say it back..... :s

 Gabrielle Alpin - Please Don't Say You Love Me



Summer comes, Winter fades,
Here we are just the same,
We don't need pressure, don't need change,
Let's not give the game away.
I used to be an empty space,
A photograph without a face,
But with your presence and your grace,
Everything falls into place.


Just please don't say you love me,
'cause I might not say it back,
Doesn't mean my heart stopped skipping when you look at
me like that.
There's no need to worry when you see just where we're
at.
Just please don't say you love me
'cause I might not say it back.

Heavy words are hard to take,
Under pressure, precious things can break,
And how we feel is hard to fake,
So let's not give the game away.

Fools rush in.
And I've been the fool before,
This time I'm gonna slow down,
'cause I think this could be more,
The thing im looking for.

összezavarodva

Most még én vagyok a nagy kőszív.
Bocs.Tényleg Bocsánat amiért nem dobog!
Ha két csalódással ezelőtt történik ez.
... De nem.
.
Mi a bűnöm?
A bűnöm,hogy szerelmes akarok lenni,mielőtt szeretek.
Úgy látszik fordítva nekem ez nem megy.Higgyétek el,próbáltam.
Szóval,most hirtelen miért kell minden barátomnak így ellenem fordulnia?
Úgy ellenem,hogy teljesen mellém.
Barátság.? Valaki mindig többet érez.de kérlek...
Mikor tűnik fel,hogy rajtam semmi szerethető nincs?

just friends

Nem vagyok tökéletes
sebezhető vagyok.
Mert hiányzik egy ölelés
Hogy este ne a párnám szorítsam magamhoz
remélve hogy megszűnik az üresség
ami mindig ott van, valahol nagyon mélyen
de csak néha tör elő, például
Mikor a buszon vagy öt pár smárol...
Igazán lehetnének tekintettel arra,
hogy van aki szerint ez gusztustalan.
(persze csak azért mondják,mert féltékenyek.)
Meg így este... ilyenkor, mikor nincs mire gondolnom.
De bekapcsolom a tévét - és hagyom hogy megszűnjenek a gondolataim.
A párnám  az egyetlen aki nem ver át.

szóval,csak ezért volt. Ezért volt az egész hidd el.Merthogy nem akarok barátot.Nics szükségem senkire. Az ember megtanul együtt élni az eféle mélyen lappangó érzésekkel. Mint ez.Mint ahogy megszoktam már azt is,hogy mindíg pofára esek- de ha lehet,most egy ideig elkerülném.A szerelem jobban fáj.mint a nem szerelem.

(:

A kedvem

csoda :)

"Volt egyszer valaki, aki megszabta,hogy mi az a mi reális. Mi valódi és mi nem az...

Minden ami ezen a határon kívül esik azt elnevezte lehetetlennek. Ha pedig a lehetetlen valósággá válik,akkor az minden bizonnyal "csoda".

Az egyetlen bökkenő, hogy ezt midnenki elhitte neki... Márpedig csodák léteznek, és nincsenek korlátok sem... Csak hinni kell bennük. Mert minenki tud repülni,csak senki sem akar kellőképp "

f*ckyou.

Wahhahah. Nem szokásom ilyen csücsörítős bemutogatós pózerképeket csinálni,de ezúttal nem bírtam ki :)

barátság~

Annyira szeretem a barátaim! Nélkülük elvesznék! (L)

Ha fájó emlékek törnének rám,ők szép emlékeket csinálnak nekem :)

Ha egyedül érezném magam, megfogják a kezem.

AZT HOGY A VILÁG TÉNYLEG SZÉP- CSAK ŐK TUDJÁK ELHITETNI VELEM ~ !!!

Ilyenkor legalább rám jön az "ihlet".
Már ha ezt az agymenést lehet versnek mondani.
...

Repülni a fellegek közt

majd
lezuhanni  a sárba...
Kibontani a kőfalat

majd
vissza zárkózni a várba.

És ordítani belül

Hogy ne zaklass remény!

A szívem páncél védi

de nem elég kemény...

idézet tőlem

"Ilyenkor mindenhol ott vagy ... mindenhol csak téged látni, a te neved olvasni. Mint amikor az ember megismer egy új szót, és mindenhol azt hallja. Csak az nem fáj ennyire..."

Ismétlés

Az élet gyűlöl engem!
Nem tudom mással magyarázni...
Soha de soha nem jön össze. Minden ugyan úgy történik... minden ismétli magát. Igazából semmi értelme nincs annak ,hogy új bejegyzést írjak, egyszerűen csak be kéne másolni azt amit már  vagy 100szor leírtam.
Csalódás- remény- csalódás-remény... Hol fent, hol lent, de őszintén...
Ilyen rövid még sosem volt az utam a hullámvasúton.
" Pedig én kedvelem azt a lányt"
"Kit?"
"Tényleg nem érted?"
"Lehet,hogy csak direkt nem akarom,hogy leesen...."
"Miért?"
"Mert félnék,ha leesne - összetörne "
" ...Én nem hagynám,hogy összetörj...................

Miért miért miért ?
Miért hiszek még mindig?
Azt monják minden csalódásból tanulunk- de én úgylátszik nem. Én folyton ugyan azt a csalódást élem meg, egymás után. Mintha ismétlődne...

Döntés

Sosem bánhatsz meg semmit az életedben. Meg kell hoznod a döntést, és együtt kell élned vele. Függetlenül attól, helyes-e vagy helytelen, egyszerűen csak ki kell belőle hoznod a legtöbbet

Merre és hová menjek most

kérdezem magamtól és elindulok

bizonytalan léptekkel mint a vakok.

Örvénylik az idő

hullámzik a tér

s íme a megsebzett fák

kiégett házak romjai közt

merre és hová menjek most.

Kassák Lajos

Éreztél már úgy...
Hogy nem tudod mit érzel?

kártyavár

Az élet egy kártyavár.
És én nem tudok kártyavárat építeni.
Egyik lap,másik lap, úgy marad... összejött, sikerült.
Hopp! Az egyik majdnem leesett, de megfogtam. Hozzátettem még kettőt. Sikerült! Egész szép...akár  így is hagyhatnám, végülis ,erre már lehet azt mondani "az én kártyaváram". De nagyobbra, szebbre vágyom. Csak még egy szint , semmiség ~
Megtámasztottam. Huh.. oké akkor most óvatosan elengedem.
Sikerült!!!
1...2...3. pici másodperc és minden megváltozik.
A kártya megbillen és dől.. dől a  vár.A kártyák peregve hullanak le az asztalról. Ölembe hullik egy, piros szív van rajta. Ő volt a vár királya, szétomlott a szívem vára.
Nem vártam,csak megtörtént. Hogy is mondják? Derült égből villámcsapás?
Az.

Barátok nélkül.

Eltűntetek, egyik napról a másikra... vagycsak én nem vettem észre, hogy már rég... nagyon rég. 

Most,hogy kinyílt a szemem hiányoztok! Nagyon! 

Keresem a hibát, keresem magamban, hisz nem tudom mire vélni,hogy így egyedül hagytatok. 

Hogy javuljak meg ha esélyt sem kapok? Vagy ha már eljátszottam, miért nem szóltatok az utolsó esély előtt?

Ti  vagytok  a barátaim, történjen bármi is, vesszünk össze akárhogy, tegyetek bármit, hiába sírok hiába fáj néha  én szeretlek titeket. Talán gyenge vagyok, ragaszkodó, talán félek az újtól ... De az a lánc akkor is megmarad köztünk, ti elszakíthatjátok de megmarad az enyém, az a láthatatlan...az a titkos...

"Szakíts ha bírsz,innen nem tűnök el" :) 

hányszor mondjam? 

" Szeretni szeretni szeretni szeretni
Szeretni szerinted annyi csak hogy jössz
Szeretni szeretni szeretni szeretni
Szeretni szerinted annyi csak hogy jössz, látsz, mész és közben mondod
Végig mondod "

De nem ennyi! Ennél több. És már nem mondod, és már nem jössz. 

És én annyiszor eldöntöm,hogy majd én megyek, de a végén mindíg megfagy az ereimben a vér.

Nem merek ... 

Kezemben az ajándékokkal, nylvemen a mondatokkal " gyertek vissza hozzám, hiányoztok".

Ülök, ülök egyedül ....

Egyedül ébren, mindennek háttal

MINDENNEK HÁTTAL

(és igen, hiperkarmát hallgatok ;) )